Magyar-lengyel diákvállalkozók a Kivilágos Kivirradtig Fesztiválon

20170923_092836Sikeresen mutatkoztak be a Móricz Zsigmond Református Kollégium diákvállalkozásai a Kivilágos Kivirradtig Fesztiválon. Az iskola 10. évfolyamán közgazdasági szakgimnáziumi képzésben tanuló diákjaink, és a velük együttműködő lengyel diákvállalkozók három kereskedő standot állítottak fel a szeptember 23-kai rendezvényen. A közös vállalkozások létrejöttét egy sikeres Erasmus + pályázat biztosítja, és ez a projekt szeptembertől végrehajtásának második tanévébe lépett. „A barátságtól az egymástól való tanulásig” című projekt célja, hogy a kisújszállási iskola az általa sikeresen használt diákvállalkozási programot az egymástól való tanulás keretében megosztja lengyel testvérvárosunk, Wilamowice középiskoláival. Magyar-lengyel diákvállalkozók a Kivilágos Kivirradtig Fesztiválon részletei…

Lengyel kirándulás programja

Lengyel barátainkat látogatta meg a kisújszállási delegáció. Az kint töltött időt tartalmas és színes programok gazdagították. 2017.02.05.-02.12.-éig élvezhettük a lengyel testvéreink vendégszeretét. Az ott töltött hét lehetőséget nyújtott egymás országainak, kultúrájának, nyelvének megismerésére és nem utolsó sorban szoros barátságok fűzésére. Lengyel kirándulás programja részletei…

Lengyel kirándulás

A projekt keretein belül a magyar diákok egy hétre lengyel barátainknál vendégeskedtek, megismerve az országot, a helyi különlegességeket, szokásokat. A látogatás egy hete, a közös programok tovább erősítették az iskolák és a tanulók kapcsolatát, barátságát.

Néhány kép az utazásról (kattints a képre a továbbiak megtekintéséhez)

busz

Magyar-lengyel barátság napja

A projekt iskoláiban kiemelkedő szerepet töltött be március 23.-a, a magyar-lengyel barátság napja. Változatos programokkal, termékekkel, üzenetekkel tették színesebbé az egész hetet. A projekt résztvevőin túl a tanintézmények további tanulói is részt vettek valamilyen formában ezeken a programokon. Tanórai keretek között is megjelent a magyar-lengyel barátság témaköre.

Az elmúlt hét képekben (kattints a képre)

barátság

Lengyel diákok Kisújszálláson

Lengyel barátain Kisújszállásra látogattak. Az itt töltött időt tartalmas és színes programok gazdagítják. 2016.12.11.-12.17.-éig élvezhetjük a vendégek társaságát. Az itt töltött hét lehetőséget nyújt egymás országainak, kultúrájának, nyelvének megismerésére és nem utolsó sorban szoros barátságok fűzésére. Lengyel diákok Kisújszálláson részletei…

Üdvözlet!

Ez az oldal az Erasmus+ program keretein belül jött létre, mely KA2 magyar-lengyel együttműködés szimbóluma. A projekt diákvállalkozások létrehozásáról, menedzsmentjéről, tapasztalataink megosztásáról, kapcsolatok és barátságok megerősítéséről szól.

Résztvevő iskolák:

  • Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola
  • Gimnazjum im.Jana Pawla II w Pisarzowicach
  • Zespol Szkol w Wilamowicach
  • Zespół Szkół w Dankowicach